Vaddisznó

A vaddisznó elterjedési területe óriási. Európában a Brit-szigetek és Skandinávia nagyobbik része, valamint az Alpok magasabb régiói kivételével mindenütt előfordul.

A vaddisznó eredendően vizes élőhelyek, ligeterdők, mocsarak lakója volt, ma főként erdőterületeken fordul elő. A legkedvezőbbek kétségkívül a nedves talajú lombos és elegyes erdők, ahol a vaddisznó könnyen túrhat táplálék után, de fontos számára a nagy őszi tölgy- és bükkmakktermés is. Nagy elterjedési területe miatt a vaddisznónak sok alfaja alakult ki. Testméretük északról dél felé haladva egyre csökken. Marmagassága 60-115cm, súlya 45-155kg közötti.

A vaddisznó általános táplálékszerző mozgása a túrás. Táplálkozási aktivitása az éjszakára koncentrálódik, de az emberi zavaró tényezők uralkodóvá válása előtt valószínűsíthető, hogy nappali állat volt. A vaddisznó mindenevő, egész évben szüksége van az állati eredetű táplálékra is. Ehhez részben turkálással (giliszta, pajorok, bábok, álcák stb.), részben dögevéssel, részben ragadozással jut hozzá. Különösen magas állománysűrűség, azaz relatív táplálékhiány mellett figyelhető meg más fajok kicsinyeinek (gida, borjú, stb.) zsákmányolása, tojás- vagy fióka- és madárevés. Szívesen rájár az etetőkre és szórókra csakúgy, mint a mezőgazdasági terményekre/táblákra.

A vaddisznó párosujjú patás, azaz a 3. és 4. ujján jár, 1. ujja hiányzik, a 2. és 5. ujjak csökevényesek – rendszerint alig érik el a talajt – ezeket fűkörmöknek, vagy fattyúcsülköknek hívjuk. A csülök az ujj utolsó perce.

A vaddisznó nyoma és nyomképletei (Náhlik, 1990a)