Barnamedve

 

A barnamedve Európa legnagyobb termetű szárazföldi ragadozója. Testtömege 150-500 kg közötti. Mindenevő, de táplálékának zömét növények teszik ki. Szívesen fogyaszt még apró rágcsálókat, ízeltlábúakat, ritkább esetben nagyobb emlősöket. Ragadozó életmódjuk elsősorban a téli álom előtt jellemző, mert ekkor sok zsírt kell felhalmozniuk.

Oroszország északi területeit leszámítva legnagyobb állománya a Kárpátokban, túlnyomó részt Erdélyben, azon belül pedig Hargita megyében maradt fenn. Bár Magyarország mai területéről az 1850-1860-as években kipusztult, az utóbbi évtizedekben szórványosan újra történtek medveészlelések például a Bükkben, Börzsönyben, az Ipoly mentén, valamint Salgótarján környékén is.  

A medve fontos szerepet tölt be a növényevő állatfajok állományszabályozásában, ezért feltétlenül védelem illeti. Ma szigorúan korlátozzák a vadászatát a kárpáti országokban. További veszélyt jelent a medvére nézve az élőhelyének feldarabolódása, elsősorban az útépítések, településfejlesztések, síközpontok létrehozása miatt. Mind a mellső, mind a hátsó lábán 5–5 ujj van, rajta erős, hajlott karmokkal, amelyek a mellső lábon csaknem kétszer olyan hosszúak, mint a hátsón.

A barnamedve hátsó lábának nyoma és csapája (Náhlik, 1990a)

A barnamedve mellső (bal) (A) és hátsó (jobb) (B) lábának talpa (Weber után Jakubiec, 1993)